Termékeink

Égerfa grillező lap - deszka 6
Termékleírás: Éger Deszka (szélezetlen kivitelben is aroma növelő)
Névleges méretek: 19,5 x 16,5 x 2 cm
Felhasználási terület: - kültéri , beltéiri konyhák

A 100%-ban hazai éger fából készült deszka, remekül használható sütésre. Grillekre vaslapokra vagy, akár rácsra is tehetőek vagy rács helyett is alkalmazható. A különböző grilldeszkák más-más ízekkel és aromákkal gazdagítják a rajtuk sütött húst és halat. Az égerfa deszka kiváló sütőfelületet jelent, leginkább halhoz, zöldséghez és fehér húshoz (füstje intenzívebb, enyhén édes) javasolt, hiszen az ételek a deszkával együtt könnyen mozgatható. Az éger emellett különleges BBQ ízt is kölcsönöz a rajta sült alapanyagoknak, ami tovább gazdagítja a falapon sült ételek ízélményét. A deszkával a nagyobb húsoknál is jól boldogulsz, de kisebb rákok esetében is beválik.

Használat előtt áztassuk a deszkát langyos vízben legalább 60 percig, a víznek teljesen el kell fednie. A deszka alkalmas ismételt használatra. 

Füstölt lazac filé
Hozzávalók: 
1 lazac filé
frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
1/8-ad csésze barna cukor
1/2 teáskanál só
1 evőkanál víz
Elkészítés: 
A filét legalább 4 órára beáztatjuk a sóoldatba ( de legjobb egy éjszakán át benne hagyni). Tiszta vízbe tesszük az égerfa deszka lapot , tegyünk egy nehéz tárgyat a tetejére, hogy elmerüljön.
Melegítsünk elő egy szabadtéri grillsütőt 160-180 °C-ra (előnyös, ha a sütőnek van teteje) Vegyük ki a filét a sós léből, öblítsük le tiszta vízzel és töröljük szárazra. Vegyük ki a deszkát a vízből, helyezzük rá a halat, szórjuk meg frissen őrölt fekete borssal. A deszkát a lazaccal együtt helyezzük óvatosan a grillrácsra és kb. 2 órán át tartsuk egyenletes melegen. Másfél óra elteltével ellenőrizzük a halat tűpróbával . Ha megfelelőnek találjuk, az utolsó 30 percre bőségesen kenjük be a lazacot a barna cukorból és vízből kevert péppel.
Az így elkészített füstölt lazac szaftos marad és az éger fától kitűnő ízt kap.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
1630 Ft
Adapter lemez indukciós főzőlapokhoz alátét, átalakító 14.0 cm EGYEDI
Termékleírás: Nyeles acél adapter lemez indukciós főzőlapokhoz alátét, átalakító
Névleges méretek: 14.0 cm. 
Felhasználási terület: - kültéri grillezők, beltéri indukcióslapok, gáztűzhelyek

Indukciós főzéshez csak mágnesezhető anyagokból (tehát acéllemez, öntöttvas) készült edények alkalmazhatóak, a háztartásban elterjedt alumínium-, rozsdamentes acélból készült edények indukciós főzéshez nem használhatóak. Mi legyen hát a régi, jól bevált lábosainkkal, edényeinkkel?

Ezt a praktikus konyhai kiegészítőt annak találták ki, aki a régebben megvásárolt hagyományos (nem mágnesezhető) edényeit (üveg, kerámia, fém fazekak, lábasok és serpenyők) indukciós főzőlapon is szeretné használni. Sok háztartás számára az jelenti az egyik legnagyobb visszatartó erőt az indukciós főzőlap, vagy tűzhely megvásárlása előtt, hogy nem szeretnék teljesen lecserélni a konyhai edényeket, lábosokat, fazekakat. Való igaz, hogy csak a mágnesezhető anyagú, azaz acéllemez, vagy öntöttvas edényekkel lehet főzni az indukciós tűzhelyen, ám van megoldás a régebbi jól bevált edények megtartására. Használja akár a kerti grillrácsán, amin tud edényt melegíteni a segítségével!

Nem engedi leégni az ételt.

A különböző átmérőjű főzőlapokhoz, egyedi méreteket is készítünk, akár készletben is!  

Mindenképpen érdemes ilyen adapterlemezt beszerezni annak, aki indukciós tűzhelyet vesz, ezzel is sokat spórolhat, hiszen az egész készlet ára nyéllel együss sem kerül annyiba, mint egy új lábos. A tisztítása sem nehéz, nem foglal sok helyet, viszont soha nem érheti meglepetés az indukciós tűzhelyen főzni akarókat, mert ezzel bármelyik megszokott főző edényt szokás szerint fel lehet tenni a tűzhelyre.

Helyezze az alátétet a főzőlapra vagy ép a grillrácsra az edényt pedig az alátétre. Az indukciós alátét a főzőlap energiáját hővé alakítja, amit azonnal átad a rajta elhelyezett edénynek. 

Figyelem!

1. Soha ne hagyjuk az átalakítót egy percre sem a bekapcsolt indukciós tűzhelyen, anélkül, hogy edényt helyeznénk rá.

2. Ha indukciós átalakítót használunk, a hőmérsékletet soha ne állítsuk be maximumra!
1650 Ft
Acél lángelosztó gázalátét 14.0 cm EGYEDI
Termékleírás: Nyeles acél adapter lemez lángelosztó gázalátét átalakító
Névleges méretek: 14.0 cm. 
Felhasználási terület: - kültéri grillezők, beltéri indukcióslapok, gáztűzhelyek

Gázalátét bármilyen lábas, vagy fazék alá.
Kiválóan alkalmas pl. befőzéshez, kocsonyafőzéshez, sütéshez, főzéshez kiválóan alkalmas.
Ha lezárja a gázt, még tovább megtartja a hőt. kiválóan alkalmas pl. jénai-hőálló edények alá is.
Hosszú ideig tudja használni. Kerti grillrácsán is tud edényt melegíteni vele!
Nem engedi leégni az ételt.

A különböző átmérőjű főzőlapokhoz, egyedi méreteket is készítünk, akár készletben is!  

1650 Ft
Égerfa grillező lap - deszka
Termékleírás: Éger Deszka (szélezetlen kivitelben is aroma növelő)
Névleges méretek: 14 X 24 X 2 cm
Felhasználási terület: - kültéri , beltéiri konyhák

A 100%-ban hazai éger fából készült deszka, remekül használható sütésre. Grillekre vaslapokra vagy, akár rácsra is tehetőek vagy rács helyett is alkalmazható. A különböző grilldeszkák más-más ízekkel és aromákkal gazdagítják a rajtuk sütött húst és halat. Az égerfa deszka kiváló sütőfelületet jelent, leginkább halhoz, zöldséghez és fehér húshoz (füstje intenzívebb, enyhén édes) javasolt, hiszen az ételek a deszkával együtt könnyen mozgatható. Az éger emellett különleges BBQ ízt is kölcsönöz a rajta sült alapanyagoknak, ami tovább gazdagítja a falapon sült ételek ízélményét. A deszkával a nagyobb húsoknál is jól boldogulsz, de kisebb rákok esetében is beválik.

Használat előtt áztassuk a deszkát langyos vízben legalább 60 percig, a víznek teljesen el kell fednie. A deszka alkalmas ismételt használatra. 

Füstölt lazac filé
Hozzávalók: 
1 lazac filé
frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
1/8-ad csésze barna cukor
1/2 teáskanál só
1 evőkanál víz
Elkészítés: 
A filét legalább 4 órára beáztatjuk a sóoldatba ( de legjobb egy éjszakán át benne hagyni). Tiszta vízbe tesszük az égerfa deszka lapot , tegyünk egy nehéz tárgyat a tetejére, hogy elmerüljön.
Melegítsünk elő egy szabadtéri grillsütőt 160-180 °C-ra (előnyös, ha a sütőnek van teteje) Vegyük ki a filét a sós léből, öblítsük le tiszta vízzel és töröljük szárazra. Vegyük ki a deszkát a vízből, helyezzük rá a halat, szórjuk meg frissen őrölt fekete borssal. A deszkát a lazaccal együtt helyezzük óvatosan a grillrácsra és kb. 2 órán át tartsuk egyenletes melegen. Másfél óra elteltével ellenőrizzük a halat tűpróbával . Ha megfelelőnek találjuk, az utolsó 30 percre bőségesen kenjük be a lazacot a barna cukorból és vízből kevert péppel.
Az így elkészített füstölt lazac szaftos marad és az éger fától kitűnő ízt kap.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
1955 Ft
Égerfa grillező lap - deszka 3
Termékleírás: Éger Deszka (szélezetlen kivitelben is aroma növelő)
Névleges méretek: 30,5 X 14 X 2 cm

2480 Ft
Égerfa grillező lap - deszka 4
Termékleírás: Éger Deszka (szélezetlen kivitelben is aroma növelő)
Névleges méretek: 25 X 20 X 2 cm

2490 Ft
Égerfa grillező lap - deszka 5
Termékleírás: Éger Deszka (szélezetlen kivitelben is aroma növelő)
Névleges méretek: 29 x 19 x 2 cm

2780 Ft
Adapter lemez indukciós főzőlapokhoz alátét, átalakító EGYEDI
Termékleírás: Nyeles acél adapter lemez indukciós főzőlapokhoz alátét, átalakító
Névleges méretek: 24.0 cm. 
Felhasználási terület: - kültéri grillezők, beltéri indukcióslapok, gáztűzhelyek

Indukciós főzéshez csak mágnesezhető anyagokból (tehát (rm) acéllemez, öntöttvas) készült edények alkalmazhatóak, a háztartásban elterjedt alumínium-, rozsdamentes acélból készült edények indukciós főzéshez nem használhatóak. Mi legyen hát a régi, jól bevált lábosainkkal, edényeinkkel?

Ezt a praktikus konyhai kiegészítőt annak találták ki, aki a régebben megvásárolt hagyományos (nem mágnesezhető) edényeit (üveg, kerámia, fém fazekak, lábasok és serpenyők) indukciós főzőlapon is szeretné használni. Sok háztartás számára az jelenti az egyik legnagyobb visszatartó erőt az indukciós főzőlap, vagy tűzhely megvásárlása előtt, hogy nem szeretnék teljesen lecserélni a konyhai edényeket, lábosokat, fazekakat. Való igaz, hogy csak a mágnesezhető anyagú, azaz acéllemez, vagy öntöttvas edényekkel lehet főzni az indukciós tűzhelyen, ám van megoldás a régebbi jól bevált edények megtartására. Használja akár a kerti grillrácsán, amin tud edényt melegíteni a segítségével!

Nem engedi leégni az ételt.

A különböző átmérőjű főzőlapokhoz, egyedi méreteket is készítünk, akár készletben is!  

Mindenképpen érdemes ilyen adapterlemezt beszerezni annak, aki indukciós tűzhelyet vesz, ezzel is sokat spórolhat, hiszen az egész készlet ára nyéllel együss sem kerül annyiba, mint egy új lábos. A tisztítása sem nehéz, nem foglal sok helyet, viszont soha nem érheti meglepetés az indukciós tűzhelyen főzni akarókat, mert ezzel bármelyik megszokott főző edényt szokás szerint fel lehet tenni a tűzhelyre.

Helyezze az alátétet a főzőlapra vagy ép a grillrácsra az edényt pedig az alátétre. Az indukciós alátét a főzőlap energiáját hővé alakítja, amit azonnal átad a rajta elhelyezett edénynek. 

Figyelem!

1. Soha ne hagyjuk az átalakítót egy percre sem a bekapcsolt indukciós tűzhelyen, anélkül, hogy edényt helyeznénk rá.

2. Ha indukciós átalakítót használunk, a hőmérsékletet soha ne állítsuk be maximumra!
2800 Ft
Acél lángelosztó gázalátét EGYEDI
Termékleírás: Nyeles acél adapter lemez lángelosztó gázalátét átalakító
Névleges méretek: 24.0 cm. 
Felhasználási terület: - kültéri grillezők, beltéri indukcióslapok, gáztűzhelyek

Gázalátét bármilyen lábas, vagy fazék alá.
Kiválóan alkalmas pl. befőzéshez, kocsonyafőzéshez, sütéshez, főzéshez kiválóan alkalmas.
Ha lezárja a gázt, még tovább megtartja a hőt. kiválóan alkalmas pl. jénai-hőálló edények alá is.
Hosszú ideig tudja használni. Kerti grillrácsán is tud edényt melegíteni vele!
Nem engedi leégni az ételt.

A különböző átmérőjű főzőlapokhoz, egyedi méreteket is készítünk, akár készletben is!  

2800 Ft
Tűzhely lap betét SALGÓ, TEA D20.5 x 0.6
Termékleírás: öntött vas rostély / tűzrács
Névleges méretek: D20.5 x 0.6 cm
Felhasználási terület: - kazánok és egyéb belső égésterű eszközök
2810 Ft
Égerfa grillező lap - deszka 2
Termékleírás: Éger Deszka (szélezetlen kivitelben is aroma növelő)
Névleges méretek: 20 X 30 X 2 cm
Felhasználási terület: - kültéri , beltéiri konyhák

A 100%-ban hazai éger fából készült deszka, remekül használható sütésre. Grillekre vaslapokra vagy, akár rácsra is tehetőek vagy rács helyett is alkalmazható. A különböző grilldeszkák más-más ízekkel és aromákkal gazdagítják a rajtuk sütött húst és halat. Az égerfa deszka kiváló sütőfelületet jelent, leginkább halhoz, zöldséghez és fehér húshoz (füstje intenzívebb, enyhén édes) javasolt, hiszen az ételek a deszkával együtt könnyen mozgatható. Az éger emellett különleges BBQ ízt is kölcsönöz a rajta sült alapanyagoknak, ami tovább gazdagítja a falapon sült ételek ízélményét. A deszkával a nagyobb húsoknál is jól boldogulsz, de kisebb rákok esetében is beválik.

Használat előtt áztassuk a deszkát langyos vízben legalább 60 percig, a víznek teljesen el kell fednie. A deszka alkalmas ismételt használatra. 

Füstölt lazac filé
Hozzávalók: 
1 lazac filé
frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
1/8-ad csésze barna cukor
1/2 teáskanál só
1 evőkanál víz
Elkészítés: 
A filét legalább 4 órára beáztatjuk a sóoldatba ( de legjobb egy éjszakán át benne hagyni). Tiszta vízbe tesszük az égerfa deszka lapot , tegyünk egy nehéz tárgyat a tetejére, hogy elmerüljön.
Melegítsünk elő egy szabadtéri grillsütőt 160-180 °C-ra (előnyös, ha a sütőnek van teteje) Vegyük ki a filét a sós léből, öblítsük le tiszta vízzel és töröljük szárazra. Vegyük ki a deszkát a vízből, helyezzük rá a halat, szórjuk meg frissen őrölt fekete borssal. A deszkát a lazaccal együtt helyezzük óvatosan a grillrácsra és kb. 2 órán át tartsuk egyenletes melegen. Másfél óra elteltével ellenőrizzük a halat tűpróbával . Ha megfelelőnek találjuk, az utolsó 30 percre bőségesen kenjük be a lazacot a barna cukorból és vízből kevert péppel.
Az így elkészített füstölt lazac szaftos marad és az éger fától kitűnő ízt kap.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
2990 Ft
Juharfa grillező lap - deszka
Termékleírás: Juharfa Deszka
Névleges méretek: 30,5 X 14 X 1 cm
Felhasználási terület: - kültéri , beltéiri konyhák

Az 1 cm vastag deszkát 100 %-ig természetes kanadai juharból vágták, hogy a lágyabb húsok tökéletes sütőfelületét kapja kézbe a vásárló ezzel a deszkával.  A különböző grilldeszkák más-más ízekkel és aromákkal gazdagítják a rajtuk sütött húst és halat. Halak, rákok sütésekor különösen ajánlott a juharfa deszka használata, amely enyhe aromájával gazdagítja a sülő ételt és tálalófelületként is alkalmazható. A sütés során tapasztalható elszíneződés teljesen természetes és egyáltalán nem csökkenti a juharfa deszka értékét. Használat előtt a deszkát érdemes meleg vízbe áztatni, majd enyhén beolajozni, hogy minél tovább megőrizze a grillezésben betöltött szerepét.
3150 Ft
1 2 3 4 5 > >>